Természeti katasztrófa- 5.rész

Másnap reggel a suliban egy kisírt szemű, maga alatt levő Katelynne fogadott. Erőt vettem magamon, és odamentem hozzá.
-Elmondod?- ültem le mellé.
-Hagyjál!- fordult el. (Mivaaan?!)
-Mi a probléma?- kérdeztem újra.
-Nincs probléma! Tökéletesen vagyok, nem látod?- fordult vissza idegesen.
-Ilyenkor nekem próbálsz hazudni, vagy magadnak?
-Talán mindkettő.- húzta gúnyos mosolyra a száját.
-Egyik sem jött össze, szóval szeretnéd elmondani!
-Ha annyira tudni akarod, mindenki csesztet. Mindenki, érted? Rontottam félévkor, ezért az osztályfőnök szólt anyáméknak. Két megveszekedett tized miatt! Hát ha én történetesen két tizeddel hülyébb vagyok, mint az előre betervezett sablon, akkor mindjárt rossz ember leszek?! Tehát: az ofő csesztet, mert rontottam. Aztán a szüleim, mert rontottam, és mert "micsoda szégyen, hogy szólnia kellett az ofőnek". Tegnap délután anyum felhívta a tiédet, hogy mikor érek haza, mire anyukád közölte, hogy nem is voltam nálatok, és hogy te Gabe-bel mentél valamerre. Csak egy egészen picit, egy apró dologban nem tudtatok volna falazni nekem? Annyira nagy kérés?!- támadt rám.
-Állj le, Katie, anyu semmit nem tud, még most sem! Nem tudja, hogy Myláékkal voltál!
-De én nem...-kezdte volna, de félbeszakítottam.
-Katelynne, már megint hülyének nézel? A saját két szememmel láttalak!
-Te kémkedsz utánam?- csattant fel.
-Eszem ágában sincs kémkedni utánad! Csak, tudod, a park egy nyilvános köztér. Bárki bemehet, nem kell hozzá belépő vagy meghívás.- magyaráztam neki.
-szóval te láttél?- kérdezte.
-Igen, ha arra célzol, láttalak, amikor három-négy évvel idősebb idegen fiúkat puszilgattál.- bólintottam. Katie a válaszom hallatán lesápadt, és egész nap kerülte a témát, csak felszínes dolgokról beszélt.
Órák után aztán megkérdezte, hogy átmennék-e hozzájuk délután. S bár általában a mi házunk a "főhadiszállás", örömmel mondtam igent.
Egy borzalmas délután. egy parádés reggel és egy viszonylag szótlan nap után, hazafelé menet Kat végre ismét olyan volt, mint amilyen lenni szokott: vidám, mosolygós, cserfes.
Letettem arról, hogy megértsem, miért változik percről percre a viselkedése, ehelyett inkább csak próbáltam magam jól érezni
Mikor odaértünk hozzájuk, Kelly néni örömmel fogadott minket. Beengedett, mi meg egy doboz süti meg egy üveg narancslé társaságában bevettük magunkat Katie szobájába. Fizikát írtunk, bioszt meg nyelvtant és rengeteget nevettünk. Miután végeztünk, estig beszélgettünk. Ott kuporogtunk az ágyán, Kat ölében a plüssmajma, hülyéskedtünk és dumáltunk. Hiányzott már az ilyen. Olyan volt, mintha töltőre tettek volna. Persze az előző nap témáját egyikünk sem hozta szóba. Utólag nézve látom már: hiba volt (mégpedig igen nagy hiba!) hogy homokba dugtam a fejem. Persze akkor jó megoldásnak tűnt...
Hét előtt pár perccel kísért ki, akkor indultam volna haza. Beszéltünk még pár szót, amikor Kelly néni kiszólt Kat-nek.
-Várj meg, egy perc és jövök!- mondta és bement.
Én meg vártam. Bentről az anyukája kiabálása hallatszott. Pontosan értettem minden szavát. "Katelynne, miért nem segítesz soha a házimunkában? Csak annyit kértem, hogy seper fel, és te képtelen voltál megcsinálni! Önző vagy és mérhetetlenül lusta!"
Kat válaszát nem egészen hallottam, mivel ő nem ordítozott, de valami olyasmit mondott, hogy egész délután velem volt és tanultunk, alkalma sem volt megcsinálni. Igazat adtam neki, én is mindig vacsi után segítek be anyunak.
"Nem érdekel!"-hallottam Kelly néni kiabálását.- "Lisát használod kifogásnak, pedig éppen róla kellene példát venned! Osztályelső, mindig segít a ház körül, és nem hiszem, hogy valaha is nekiállt volna veszekedni az anyjával, mint te! Miért nem tudsz olyan lenni, mint Lisa?"

Ez szíven ütött. Komolyan azt akarja, hogy a lánya olyan legyen, mint én? Hozzám méri Katelynne-t? De miért? Én sem tudnék olyan lenni, mint ő, neki sem kell olyannak lennie, mint nekem! Mert akkor nem barátok lennénk, hanem klónok. Igaz, hogy osztályelső vagyok, de nekem ehhez van adottságom. Kat sem hülye, de vele ellentétben én még egy pálcikaembert sem tudnék lerajzolni. És akkor mi van? Mindig segítek a ház körül? Hát ha az annak, számít, hogy naponta egyszer elmosogatok, akkor ja. De könyörgöm, ezt Katie is megteszi! És hogy nem veszekszem anyával? Ezt meg mégis honnan veszi? Az életem egy hatalmi harc az életemért. Lehet, hogy kevesebbet veszekszünk, de ennek is van egy oka: a szüleimet már annyira görcsösen érdekli a jövőm, hogy ez az egyetlen, amivel velem kapcsolatban foglalkoznak. A jelenem csak annyira izgatja őket, hogy elég jó-e a jövőmhöz. És hogy van lelkem is? Na, azt talán még tudomásul se vették. Szóval igen, valóban kevesebbet veszekszünk, de csak azért, mert az egyetlen dologba, amivel foglalkoznak, nekik megfelelően teljesítek.
Sem szent, sem jó nem vagyok, hogy bárkinek példát kelljen rólam vennie, pláne nem Katelynne-nek!

Katie sírva, dühöngva viharzott ki az ajtón, és annyira becsapta maga mögött, hogy azt hittem, kiszakad a keretéből. Egyenesen hozzám rohant, megállt, előttem, szóhoz jutni sem hagyott.
-Elegem van! Utálom, érted, utálom ezt az egészet, és legszívesebben elmenekülnék a saját életemből. És tudod, miért is van ez? Várj, illusztrálom! "Miért nem tudsz olyan lenni, mint Lisa? Soha nem leszel olyan jó, mint Lisa! Lisa olyan okos, miért nem vagy te is az?"- utánozta az anyját kiparodizálva.-Egyfolytában ezt és ehhez hasonlókat hallgatok. Eddig bírta. Eddig és nem tovább. Nem állítom, hogy erről te tehetsz, mindketten tudjuk, hogy nem így van. De gyűlölöm, hogy melletted örök második vagyok. Legjobb barátnőkként egyenlőnek kellene lennünk nem? Úgy érzem, megingott a kapcsolatunk, mert melletted nem lehetek önmagam anélkül, hogy valaki hozzád hasonlítgasson. Nem érted, miért lógok Mylával meg a többiekkel, ugye? Hát azért, mert mellettük nem kell olyan kibaszottul tökéletesnek lennem! Mellettük nem Lisa Richards-klónnak kell lennem, hanem Katelynne Larson-nak. Te befolyásolsz engem. Ők nem.
-Jó, ezt most fejezd be! Mi az, hogy én befolyásollak? És hogy ők nem? Mellettem csak másodhegedűs lehetsz, úgy gondolod? Nem veszed észre, hogy mindent úgy tette, úgy intéztem, hogy hasznodra váljon? Nem veszed észre, hogy kettőnk közül mindig te voltál előtérben? És nem veszed észre, hogy a világon talán az egyetlen olyan ember voltam, aki nem akart manipulálni, megváltoztatni vagy hasonlítgatni, hanem úgy fogadott el, szeretett és tisztelt, amilyen voltál? Amilyen voltál és nem amilyen lettél! Ugyanis rohadtul megváltoztál, és a végén még ugyanolyan agyatlan plázarébé leszel, mint Myla és a sleppje! És ha olyan leszel, az nem az én felelősségem lesz, hane, csak egyedül a tiéd, és ne csodálkozz, ha majd azt mondom: nem érdekel. Ha ezt mind nem veszed észre, Katelynne, akkor nagyon sajnállak, mert vak vagy, és a továbbiakban nincs miről beszélnünk!- lehet, hogy kissé alpári és drasztikus módon, de végre elmondtam a véleményem. Sírva kiabáltam vele, ő pedig magán kívül kiabált vissza rám.
-Nincs miről beszélnünk, ez igaz. Befejeztük, ennyi volt, ennyire voltál elég, mostantól nincs szükségem rád! Mostantól kezdve nem fogok senkinek az elvárásaival meg a szarságaival törődni! Majd meglátod, hogy elég erős leszek nélküled is! Kinek kell a barátságod, Lisa? Mert nekem nem! Mától fogva csak magamnak élek! Magamnak és a Carpa Diem-nek!- fájtak, bántottak a szavai, de látszott, hogy komolyan hisz abban, amit mond. A tekintete szinte eszelős volt.
-Élj boldogan, Katelynne!- motyogtam.
Sarkon fordultam és hazamentem.