Broken and Damned- 6.rész

Összetörtem, megaláztak. A szívem kitettem ennek a hálátlannak, kilenc éven keresztül. Hát mit vétettem? Tényleg ekkora, megbocsáthatatlan bűn a jó szándék és a boldogulni vágyás?!
A könnyeimtől alig láttam, meg-megbotlottam út közben. Volt, mikor csak vonszoltam magam, volt, mikor rohantam ahogy csak tudtam, úgy tettem meg a két utcányi távot.
A szüleim nem voltak otthon, mikor hazaértem. Remegett a kezem, ezért percekig szerencsétlenkedtem a kulccsal, mire sikerült bejutnom.
Az asztalon egy cetlin anyu üzenetét találtam. "Hello, Lizzy! Apáddal moziba mentünk, fél kilenc körül érkezünk. A vacsid a mikróban, feküdj le időben. Bármi van, hívj, vagy szólj Joanne néninek! Puszi: anyu"
Háromszor is elolvastam az üzenetet, fel-alá járkáltam, mint egy idegbeteg. Aztán öntöttem magamnak egy pohár vizet, és leültem. Apró kortyokban ittam meg felét, az ujjaimmal doboltam az asztalon.
Nem találtam a helyem.
A maradék vizet egy húzásra lehajtottam, megfordítottam a cetlit és írtam.
"Anyu! Kicsit padlón vagyok, de ne aggódjatok! Átmegyek Barham-ékhez, dumálgatunk kicsit Gabe-bel, Ha bármi van, szólok Joanne néninek. Puszi: Lisa"
Eltettem magamnak egy csomag zsepit, bezártam a lakást. Átmentem az utca túloldalára és becsengettem a Barham család ajtaján. Gabe anyukája, Joanne néni nyitott ajtót. Mrs. Barham a negyvenes évei elején járó, kedves arcú, szeretetre méltó asszony. A második anyukám...
-Lisa, de jó, hogy jössz! Gyere be!- nyitott ajtót mosolyogva. Beléptem a házba.
-Jo néni, Gabe itthon van?- kérdeztem halkan.
-Hogy lenne itthon? Hiszen folyton csavarog. De te sápadt vagy és sírtál. Mi a baj?
-Nincs semmi baj. -szipogtam - Csak összevesztem Katelynne-nel és nagyon szeretnék beszélgetni egy kicsit a bátyussal.
-Összevesztetek? Ti? Mi történt a világgal?- nézett rám kérdőn. -Várj. Ülj le, egyél pár falatot, utána menj le a Barlangba, ott van az a haszontalan kölyök. Majd kimentelek a szüleidnél!- mosolygott rám. Nagyon bírom Jo nénit, egy tündér!
-Köszönöm, de nem vagyok éhes, inkább megyek!- álltam fel és elindultam az ajtó felé, de visszafordultam. -Kapok egy potya ölelést?- néztem rá a pótanyumra.
-Kettőt is!- húzott magához. Tudod, nagyon jól esett akkor egy ölelés, még akkor is, ha Katelynne menthetetlenül cikinek tartja 14 évesen.
-Indulok.- engedtem el, és kiléptem az udvarra.
-Vigyázz magadra!- intett Mrs. Barham és becsukta mögöttem az ajtót. Ránéztem a karórámra. Fél nyolc volt. Elindultam hát a Barlang felé.
Csendben mentem, gyorsan, és végig sírtam.
Tudtam, hogy a hangszerbolt nyolcig nyitva tart, tehát a Barlang is.
Beléptem az üzletbe, köszöntem az eladónak és berontottam a hátsó helységbe. Hirtelen, atombomba-szerű érkezésem hatására négy idegen szempár szegeződött rám. Gabe nem volt ott.
Már éppen készültem, hogy csendben, megszégyenülve kihátrálok a képből, amikor ismerős hangot hallottam az egyik sarokból. Egy semmivel össze nem téveszthető hangot: Kellin hangját.
-Lisa, hát te?- kérdezte meglepetten, és hozzám lépett.
-Hello, Kellin! Gabe-et keresem, nem láttad?
-De, nagyjából fél órával ezelőtt ment el. Szerintem a parkban deszkázik.- mondta.
-Remek. Köszi. Akkor én megyek is!- fordultam meg.
-Várj, nem gondoltad, hogy nem segítek megkeresni?- jött utánam.
-Pontosan miért is tennéd?- kérdeztem vissza.
-Sápadtan és kisírt szemmel megjelensz itt, mint valami kísértet, és sötétedés után egyedül elindulnál, hogy egy közös barátunkat megkeresd. Ennél nagyobb őrültséget nem is tehetnél! Nem. Veled megyek, megkeressük, leadlak neki és szépen hazasétálok. Vili?- nézett rám.
-Vili.- bólintottam.
Kiléptünk a már majdnem teljesen sötét utcára, és elindultunk a park irányába. Percekig csendben lépkedtünk egymás mellett.
Rendes dolog volt tőle, hogy elkísért, és ismét rá kellett jönnöm, hogy belebolondultam. És ezt a tényt egyszerűen nem bírtam ép ésszel elviselni.
Végül ő törte meg a csendet.
-Szabad tudni, hogy min buktál ki ennyire?- érdeklődött.
-Összevesztem a legjobb barátnőmmel. Aki történetesen teljesen megváltozott, ellenem fordították, és most engem hibáztat a szülei hülyesége miatt. Röviden ennyi.- magyaráztam.
-Értem.- bólintott.
Két percen belül megtaláltuk Gabriel-t is. Illetve, ő talált meg minket.
-Húgi! Kellin! Halihó!- intett felénk.
Odasiettem hozzá és lendületből meg is öleltem.
-Bátyus, gáz van.- motyogtam.
-Jó, mondj el mindent!- mondta, és Kellin-hez fordult. -A barátságunk és a testi épséged érdekében merem remélni, hogy nem miattad borult ki, Bostwick!- khm, bátyus fenyegetőzik... Nem ez a gáz, hanem, hogy az ígéreteit mindig beváltja. Dobos kölyök, na!
-Nyugi van, haver, én csak elkísértem.
-Szerencséd!- rendezte le az ügyet bátyus, és visszafordult hozzám. -Katie?
-Igen. Azt hittem, rendeződik a dolog, de folyton azzal traktálják a szülei, hogy miért nem teljesít úgy, mint én,  és ezért engem hibáztat. Totál nekem esett, olyan volt, mint valami eszelős, és azt vágta a fejemhez, hogy elnyomom, befolyásolom és rosszat akarok neki. Ja, és hogy az a nyomorult kis csőcselék meg a fanclubja milyen jó emberek, én meg valami ki*aszott gonosz vagyok. Rendesen felnyomta az agyam, szóval a végén kiosztottam a szebbik stílusomban, mire kijelentette, hogy a továbbiakban semmi szüksége rám és a barátságunkra, leszar mindent és mindenkit, és csak magának meg a Carpe Diem-nek él.
-És te?
-Sok boldogságot kívántam neki, sarkon fordultam és hazamentem. Otthon nem volt senki, úgyhogy átmentem hozzátok, anyud azt mondta, a Barlangban vagy, onnan pedig Kellin kísért idáig.- fejeztem be.
Apropó, Kellin... Ígéretéhez híven, valamikor felszívódott. Észrevétlenül, szó nélkül lelépett. Pozitívum, nem akart belefolyni a dologba, amihez tulajdonképpen semmi köze. Negatívum, keveset láttam..!
Bár, tudod, ahhoz túlságosan K.O. voltam, hogy még maradjon energiám szerelmesnek lenni. Nem ment. Teljes közönnyel vettem tudomásul, hogy elment.
-Értem. Elmondásod alapján kissé idegbajos, de teljesen korrekt voltál. Katelynne meg...Mindent egybe véve, nem lepődtem meg, hogy bekattant, inkább azon, hogy most tette. Az is igaz, hogy nem egészen normális, amit a szülei művelnek, de könyörgöm, minden felmenőnek van valami bogara! Kisebb vagy nagyobb, de mindnek van! Viszont lehet velük kommunikálni. Még Mr. és Mrs. Larson-nal is! Ennél rosszabbul nem is reagálhatta volna le a dolgot. Tudod, adok neki egy hónapot. Ha valami orbitális isteni csoda folytán megvilágosodik és észhez tér, fogadd el a bocsánatkérését, és próbáld meg újra a régi Katie-ként kezelni. De ha ilyen marad, akkor felejtsd el! Mert akkor ha meggebedsz, az is hiábavaló. Ennyit tudok mondani.
-Köszi bátyus! Egy angyal vagy!- mosolyodtam el.
-Még szép!- nevetett és a vállamra tette a kezét. -Egy jótevő veszett el bennem! Lisa, ha fejen állnál és ketyegnél, akkor sem tudnál lerázni! Én mindig melletted leszek, érted?- mondta.