Két hét eltelt, és Katelynne-nel egy rohadt szót sem beszéltünk. Egy kicsit meghaltam.
De haladjunk sorjában!
Gabe, mint mindenkori lelki mankóm, helyrepofozott kissé, aztán hazakísért. Kis híján kisétáltam egy autó elé, bátyus rántott vissza az utolsó pillanatban. Olyan voltam, mint egy agymosott holdkóros.
Kilencre értem haza, addigra persze állt a bál. Anyáméknak hiába mondtam bármit, csak azt hajtogatták, hogy marhára nem érdekli őket a kicsinyes lelki világom, miért nem bírok szót fogadni és betartani a szabályokat.
Ja, hogy az egész eddigi életem romokban hever, és a sok munkával felépített, biztonságosnak tűnő világom egyszerre darabokra hullott? És az kit érdekel? Mert a szüleimet csak az foglalkoztatja, hogy nem voltam otthon este hét órára.
Ha diliházba csuknának, vagy ne adj' Isten öngyilkos lennék, az is csak addig érdekelné őket, amíg eldöntenék, mit kezdjenek a továbbtanulásomra szánt pénzzel.
Végül mindegy is, sóval ők azóta duzzognak, ami kijárási tilalommal jár együtt. Tulajdonképpen Gabe maradt az egyetlen ember a környezetemben, akivel kommunikálok. Szótlanul telnek a délelőttjeim, és a délutánjaim is egészen az érkezéséig. Késő estig nálunk dekkol, még deszkázni is kevesebbet jár el azóta. Ápolgatja a nyomorult kis lelkemet. Az én bátyusom egy angyal, nem hiába Gabriel a neve..!
Ami a társadalmi életemet illeti, az nincs. Csak akkor beszélek, ha kérdeznek, külön kifejezett kérésemre szamárpadba ültettek, ezt a három hetet már nem bírnám ki Katie mellett.
Előnye annyi van a dolognak, hogy azóta folyamatosan dicsér a zenetanárom. Előzőleg sem időm, sem affinitásom nem volt naponta gyakorolni. Azóta nem telik el nap, hogy ne venném kezembe a hegedűm.
Tegnap délután nagyjából szokásos időben, tehát fél négy körül becsörtetett magánbirodalmamba mindenki Gabe-je. Túlságosan nem zavartatta magát, levágódott az ágyamra, a legkevésbé sem törődve azzal, hogy épp vért izzadok a fizikakönyvem felett. Nem, ő kényelmesen elhelyezkedett és bele is fogott a mondanivalójába.
-Lisa, tudom, hogy mit fogsz csinálni egész nyáron!- jelentette ki teljes nyugalommal.
-Nagyszerű, mert én még azt sem tudom, hogy most vagy két perc múlva tépem apró darabokra ezt a nyáladék könyvet!- válaszoltam, kissé idegbeteg módon.
Továbbra is értetlenül meredtem a példafeladatra, valósággal szuggeráltam, de az eredmény nem íródott be. Már éppen nekiláttam volna a különböző, bonyolult összeesküvés-elméletek gyártásának, mikor is legdrágább bátyókám megfontoltan, lassan feltápászkodott, és mögém állt. A vállam felett átnézve elolvasta a feladatot.
-42 Newton.- bökött az eredmény helyére kis gondolkodás után. Meglepődtem? Az nem kifejezés!
-Jó, ezt mégis hogy a jó életbe hoztad össze?- kérdeztem. -Én vagy fél órát kotlottam fölötte, és még csak a közelébe se jutottam a megoldásnak!
-A válasz felettébb egyszerű. Zseni vagyok!- vigyorgott.
-És ezt most higgyem el, vagy jó lesz később is?
-Oké, valójában az van, hogy mi ezt a feladatot tegnap órán csináltuk meg, és pont emlékeztem a megoldásra.- vallotta be.
-Igen, így logikusabb.- írtam be a választ.
Éppen csak becsuktam a könyvet, kikapcsoltam a tollat, mikor kis híján szívrohamot kaptam.
Valami iszonyatos zajra lettem figyelmes. Egy pillanat elég volt, hogy realizáljam: kopogtak az ablakomon. Odamentem, hogy kinyissam, akkor ért a második sokk: Kellin állt az ablakom alatt.
-Hát te? Az ajtó kiment a divatból?- nyitottam ki.
-Édesanyád nem engedett be.- magyarázta.
-Rendesen kiosztott, mi?- kérdeztem. Ismerem anyát, na!
-Azt hittem, menten lekever nekem kettőt.
-Á, azt én is megtehetem.- csatlakozott hozzánk kedves stílusa kíséretében
Gabe.
-Tedd magad takarékra, haver!- szólt vissza Kellin. Jajj, csak el ne kezdjék, az ég szerelmére! -Elmondtad már neki?- kérdezte.
-Mit ne mondtatok el?- néztem rájuk kérdőn.
-Ezt próbáltam közölni. Szóval, nyárra ne tervezz semmit,- fogott bele bátyus -mert jössz velünk melózni.
-Kérdések. Egy: erről miért én értesülök utolsókén? Kettő: kit takar ez a "velünk"? Három: milyen meló?
-Csak szépen, sorjában! Azért nem szóltunk előbb, mert nemet mondtál volna. Viszont mostmár a szüleid és a munkáltató részéről le van fixálva a dolog, tehát nem tudsz kihátrálni. A velünk, az Kellin-t és engem, takar, tehát veled együtt hárman lennénk, mit valami béna triumvirátus. A meló pedig önkéntes munkát jelent egy nyári táborban.
Június húsztól augusztus huszonötig, vagyis tíz héten át, öt kéthetes turnusban. Ez egy olyan tábor, ahol öt és tizenkét év közötti, szociálisan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak, a város mellett lévő régi Logan-birtokon. Ilyen élményterápia-szerű dolog.- avatott be Gabe.
-Ez eddig remekül hangzik, de mit fogunk mi ott csinálni?
-Ifi csoportvezetők leszünk. Lesz mellettünk egy-egy felnőtt, de inkább csak irányítani és felügyelni. Mi fogunk a legtöbbet foglalkozni a gyerekekkel. Fejenként kapunk egy hatfős csoportot, két héten keresztül ők lesznek ránk bízva.- magyarázta.
-Hiszen ez lenyűgöző! És tényleg veletek mehetek? Nagyon köszönöm! De miért pont én?- el voltam ájulva a hallottaktól! Egész nyáron, ahelyett, hogy megrohadnék a szobámban egy lerakatnyi papírzsebkendő és egy Edgar Allan Poe összes tőszomszédságában, az időm nagy részét gyerekek közt, valamint ennek a két tökfejnek a társaságában fogom tölteni. Ráadásul a Logan-birtokon, ami tele van állatokkal, és még szép és nyugis is.
-Hát, te lány vagy. Szóval elvileg jól kijössz az emberpalántákkal. Meg nincs is rajtad kívül olyan haverunk, akire ilyesmit lehetne bízni. Viszont te normális vagy és legalább társaságban leszel.- indokolta a döntésünket Quinn.
-És így legalább szemmel tarthatlak, hogy ne csinálj hülyeséget.- tette hozzá Gabe. Tehát én pesztrálom majd a csemetéket, ezek meg pesztrálnak engem. Szép, mondhatom! Az nem jutott el a tudatukig, hogy nem vagyok elmebajos, beszámítható és döntésképes vagyok, tudok magamra vigyázni? Mindegy is, a lényeg az, hogy lesz normális, biztató és morálisan is hasznos nyári melóm. Ami összességében véve elég cool dolog.
-Hát, köszi! Nem tudom, mit mondhatnék, de ezzel megmentettétek a nyaramat.- mondtam.
-Alap. Ha nemet mondtál volna, akkor elrángatnánk.- veregetett vállon Gabe.
Kedves egy teremtés, nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése