Évzáró. Hőség. Tömegnyomor. Diri pofázik. (M)elegem van. De istentelenül.
-Lisbeth Richards-nak kiemelkedő tanulmányi eredményéért!- elindulok az emelvény felé, fél iskola tapsol. Odaérek. Diri hülyén vigyorog, a kezembe nyomja a jutalomkönyvet. Udvarias gyerek vagyok, kezet rázok vele. A diri tenyere, (meg úgy általában a diri) izzad, mint egy ló. Diszkréten a blúzomba törlöm a kezem, kedvesen mosolygok és lesétálok az emelvényről.
-Lisbeth Richards-nak a tanulmányi versenyeken elért kimagasló teljesítményéért!- hallatszik mögülem. Visszafordulok, ismét tapsolnak, hiszen ez a dolguk, az előbbi ceremóniát megismételjük. A diri tenyere még mindig rohadtul izzad. Lejövök az emelvényről, hát mit hallok?
-Lisbeth Richards-nak szorgalmáért és közösségi munkában való aktív részvételéért!- mostanra már átkozom a napot, mikor megszülettem. Vigyort erőltetek meggyötört arcomra, újra fellépkedek a hülye emelvényre, harmadszor is átveszem a jutalomkönyvet, harmadszor is kezet fogok az igazgatóval, és utána harmadszor is törölgetem a tenyerem. A tömegben elverekedem magam az osztályfőnökömig, közlöm vele, hogy mindjárt rosszul leszek. Odaadja a bizonyítványom, én pedig már rohanok is haza.
XXXXX
Otthon odaadtam a szüleimnek a bizonyítványomat meg a jutalomkönyveket. Persze, örültem én is meg minden, de az elődeim teljesen el voltak ájulva, ami azért túlzás. Tényleg ez az egyetlen, ami őket érdekli: az eredmények.
Mindegy is, a lényeg az, hogy azzal a nappal megszűnt a házi őrizetem!
Ahogy hazaértem, dobtam is be a mosógépbe a rohadt inget meg szoknyát, lerúgtam a balerinacipőt. Megváltás volt, mikor újra farmert, bandás pólót (The Clash) és dorkót húzhattam.
Ezek után az első dolgom volt megkeresni Gabe-et.Három nep múlva indultunk a Logan-birtokra, szóval addig nem akartam folyton rajta lógni, viszont akkor muszáj volt vele lennem kicsit. Pár perce szabadultam, na!
Szóval ő deszkázott, én göriztem, és majdnem végig full csöndben voltunk, mégis valami iszonyat nagy lelki felfrissülést jelentett számomra.
Ugyanis öt hete és három napja hiányzik az életemből az az ember, akivel pisis korunk óta minden szabad időmet töltöttem. Nem, nem lépett le, nem tűnt el, mert az lett volna a jobbik eset. Nem, minden nap látom, de egyáltalán nem kommunikálok vele, ami olyan, mintha egy rohadt nagy tőrrel böködnének, és minden alkalommal, mikor az eszembe jut, megforgatnák bennem a tőrt.
Eléggé gáz volt mondjuk így, mivel az osztályunk csak annyit tudott és látott, hogy nem beszélünk. De mivel Katie csatlakozott a "menők" klikkjéhez, én egy kicsit a társadalom peremére kerültem. Nem nagyon, csak annyira, hogy ne kelljen túl sokat kommunikálnom, ami még jól is jött.
De elérkezett a várva várt nyári szünet is, ami így, hogy fix programom volt, felért a megváltással.
19-én délutánra terveztük a kitelepülést, és a szünet első napját, 16-át már el is töltöttem, mégpedig remekül, ugyanis imádok görizni, pláne bátyus társaságában.
Szüleim nagy megelégedésére otthon voltam hétre, ugyanis ez a szabály a szünetekre is érvényes.
Vacsinál a nyári melómról beszélgettünk. Anyuék nagyon jó ötletnek tartják, aminek eléggé örülök. Bár már azon is meglepődtem, hogy elengedtek, dehát és is űzöm a szülőnevelés csodás művészetét...
Őszintén szólva legyezgette az egómat, hogy a felmenőim preferálják a szociális jellegű nyári elfoglaltságom. Én kis naiv ugye azt hittem, azért támogatják a dolgot, mert ez egy nemes cselekedet, jobb emberré tesz, hogy tulajdonképpen rászorulóknak segítek, ráadásul gyermekeknek, ami még pluszban dicséretes. Igen, ezt gondoltam én. Buta, buta, buta!
Azonban az ególegyezgetésből rögtön hatalmas pofon lett, mikor apu közölte, hogy milyen jól fog ez mutatni a középiskolai felvételimben.
Mosolyogva bólogattam, mit is tehettem volna? El sem hinnéd, mennyire várom már a napot, amikortól majd soha többet nem kell mosolyogva bólogatnom..!
Szóval a szüleimnek a nagy szavak, mint a jó erkölcs vagy a keresztényi szeretet nem mondanak túl sokat, ám vannak olyan bűvös jelszavak, mint a "felvételi", a "gimnázium", az "egyetem" vagy a "bizonyítvány", amikre azonnal felkapják a fejüket, és felcsillanó szemekkel kezdenek órákat magyarázni.
És én ezt a legkevésbé sem értem...
De mindegy is, egyszerű földi halandóként tudtam, hogy soha nem is fogom megérteni ezeket a bonyolult dolgokat, szóval inkább elmosogattam, sőt még a konyhát is felsöpörtem, hadd örüljön Anyuka.
Este még nekiálltam a Tövismadarak című regénynek, s bár érdekesnek találtam, hatvan oldal után bealudtam.
XXXXX
Június 17. csütörtök
#pihi #mégtöbbpihi #Tövismadarak#rohadtjókönyv #hegedű #bringa #láttammaKatietdemégcsaknemisköszöntésezrohadtulszívenütött #elégedettszülők #összetörtgyerek #szunya
Június 18. péntek
#végeztemaTövismadarakkal #ááádejóókönyv #gigaszobatakarítás #kidőltem #éjszakafelkeltembepakolni
XXXXX
Phú! Az elmúlt két napot amennyire csak tudtam, chill out-ban töltöttem, de ma... 19-e, vagyis délután kettő után nem sokkal már terepen leszünk!!! Hajnal nyolckor felkeltem, ellenőriztem a giga bőröndömet, és a giga utazótáskámba még bepakoltam a három kötetes Monte Cristo grófját.
Aztán, mivel jobb dolgom nem volt, elővettem hegedű barátomat, kerestem magamnak egy jóképességű Vivaldi darabot és eljátszottam. Strauss, Liszt és Dvorak után levezetésként épp nekikezdtem volna a The Man Who Sold The World-nek (bezonyám, annak van kottája hegedűre, vonósnégyesre, se még szimfonikus zenekarra is!) amikor anyu rám törte az ajtót, hogy takarodjak reggelizni, mert direkt csinált nekem habos kakaót. És mivel nálam a habos kakaó egy szent dolog, gyors ütemben elcuccoltam a hangszert, a hangjegyfüzetet meg a kottaállványt is és rástartoltam a konyhaasztalra.
Mondjuk anyu rendesen kitett magáért, full szó nélkül csinált nekem búcsúreggelit, és még csak nem is dörgölte az orrom alá. Egyszer sem! Ezért duplán is megköszöntem neki.
Talán hiányozni fogok neki? Erre eddig nem is gondoltam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése